orban_viz_1370872094.jpg_300x168

A Nemzeti Összefogás katasztrófája rájött mekkora lehetőség rejlik a Duna áradásában ha erről is csak beszélnie kell lehetőleg az együttműködés szellemében persze de kiemelve önnön nagyszerűségét a végrehajtásban. Most nem az államadóssággal küzd, vagy a költségvetési hiány leszorítása miatt húz gumicsizmát két ballábára és ront neki az ellenségnek aki szeretett nemzetére tör, hanem a szabadságharc gyorsnaszádján mindenhol ott van ahol az újabb Európából érkezett bajt el kell hárítania ami ismét rátört az alaptörvényt állandóan módosító honi kormányföldjére. Üres ígérete a trafikkormánynak most leszorítja a Duna vizét is, ahogy azt a lakossági rezsivel teszi, közben arra is van ideje megmutassa neki ebben is van  keresnivalója, ha már az általa kinevezett vezetők szakmaisága nem lenne elegendő a baj elhárításában. Azért a katasztrófavédelem vezetőjétől lehet jobban átlátja a helyzetet, hiszen annak még a víz medrét is nehéz volt megtalálni az első nyilatkozatokban. Dehát minden beosztott a vezetője képességeit mutatja meg, ha már kiderült róla érdemtelenül került egy fontos beosztásba, de legalább így nem csinálhat nagyobb bajt ha ki van hagyva mindenből.

Orbán Viktor azonban nagyon tudja mit kell csinálni ha árad a Duna. Meg kell védeni a gátakat, és kész. Ezen túl lehetőleg minél többet beszélni róla, egyre fáradtabbnak látszani izzadt pólóban, sorolni a döntéseket amiket a közösen hozott egy stáb, és nem kihagyni ilyenkor a saját személy fontosságának a hangsúlyozását amint az szavakban jóváhagyja az intézkedéséket. Néha ha elcsuklik a hangja a nyilatkozatban, vagy ráncolódik a szemöldök a döntések közlésénél, a feladatok felsorolásakor, aggódó tekintetet vet a kezében tartott papírra amelyen az emberi tényező számadatai vannak leírva, és máris agyament nyugdíjas nénik törlik a könnyeiket a képernyő előtt mielőtt elindulnak hősi éneket költeni a szeretett vezetőről, vagy csak egy kis pogácsát sütnek neki a mangalica kolbász mellé, mert neki ez jár ha már ennyit tesz az országért. Egy ilyen szívhez szóló nyilatkozat biztos hoz néhány százalék szavazatot, de ha nem a Századvég akkor is ki fogja mutatni a lehet már meg is írt közvéleménykutatásban, aminek a kérdése így szól majd:" Ön szerint mennyire viselkedett hősiesen Orbán Viktor az árvízi védekezéskor? Nagyon, vagy nagyon nagyon, esetleg meg is kellene festeni a tetteit?

Politikát gyártani egy természeti katasztrófából csak az képes aki mindenre képes a hatama megtartásában. Egy árvíz nem nézi amikor jön ki az ellenzéki, ki a kormánypárti,egyszerűen keresztül gázol ott ahol tud ha nem szabnak neki gátat. Felkészülni is nehéz ellene, megelőzni szinte lehetetlen. De ilyen esetből hasznot húzni, vagy máris felelőst keresni még a meg nem történt baj okáról, vagy egyszerűen kihasználni a helyzetet elég nagy pofátlanság, és gátlástalanság. Van a gáton annyi ember aki minden érdek nélkül ment oda segíteni akér önként is, hogy velük szemben nem lehet megtenni semmilyen megkülönböztetést, vagy belölük elönyt kovácsolni a másik rovására, még ha az politikai ellenfél is. Ha azonban még ilyenkor is azzal foglalkozik a tájékoztatás, ki mit nem csinált, és ki merre járt amikor itt volt a baj, és ki van emelve a bezzeg miniszterelnök aki ott csónakázik a habokon képsor, az olcsó haszonleső és utolsó hazudozó, aki a más érdemeivel akar magának előnyt szerezni. Nem biztos egy miniszterelnöknek bele kell szólni a szakmai dolgokba, főleg akkor nem ha a legnagyobb víz amit látott a keti tavában fodrozódik a közpénz habjain. Akkor kell ott lennie ha nem bízik az általa kinevezett szakemberekben, vagy azok olyan hibát vétettek ami nem elfogadható, de akkor sem szabad a szakmába beleszólni. Megnézi amit kell, ad amire szükség van, és visszamegy politizálni, vagy trafikotújra elosztani, esetleg a következő baltás gyilkost kiengedni némi készpénzes támogatásért cserébe.

Megtépázott népszerűséget úgy visszaszerezni, vagy egyáltalán megpróbálni azt azok segítségével akik valóban oda mennek ahol szükség van rájuk, és főleg önként nem szép dolog. De Orbán Viktornak sohasem okozott gondot a más tollával dicsekedni, ahogy az emberek szemébe is nagyon bele tud hazudni, ezt már számtalanszor bebizonyította. Most sem azon a  helyen van ahol lennie kell, de nála ez nem számít, az a lényeg háborúzni lehessen a nemzet érdekében akár a víz ellen is. Az sem mellékes így tovább lehet az ellenzékről beszélni, hogy azok mit nem csináltak, és ha meg is lesz minden állítás cáfolva a pillanatnyi vélt előny mindig többet ér Viktornak, mint a hosszú távú megoldás, de addig is mehet a közpénz simicskázása. Jövő tavasszal azonban Orbán Viktornak is rá kell jönni nem megy neki ez a vízen járás, és el is fog merölni szabadságharcostól, vak komondorostól.BANDITA.

Címkék: kormány ellenzék árvíz hazudik Orbán Viktor

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr885354153

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbán ámokfutása – és ami mögötte van 2013.06.11. 15:11:59

A minden rekordot megdöntő 2013-as dunai árvíz Wesselényije kétségkívül Orbán Viktor lesz – legalábbis ő láthatóan erre a babérra tör. A miniszterelnök árvízi ámokfutása a nyugati hírmédiumok figyelmét is felkeltette, nem véletlenül. A fejlett demokrác...

Trackback: A nagy kompenzátor 2013.06.11. 14:05:20

Még nem tartunk az év felénél, de a természet már másodszor állítja rég nem látott méretű erőpróba elé az országot. Az mindenképp elmondható, hogy a civil szféra kiválóan vizsgázott/vizsgázik mind a két esetben, ami egészen elképesztően váratlan pozi...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

high up! 2013.06.11. 12:09:35

Sok ballibsi most csak irigykedik rá, hogy Orbán Viktor a nem csak a joghoz, gazdasághoz ért minden halandónál jobban hanem a gáttudományban is világra szóló tudása van.

nnnnnnnn 2013.06.11. 12:12:26

harminchatodik ballibsi fosblog "orbán a gáton" témában

nnnnnnnn 2013.06.11. 12:15:46

"Az sem mellékes így tovább lehet az ellenzékről beszélni, hogy azok mit nem csináltak"

hát a gátaknál nem voltak az biztos. csak a fideszesek védekeztek. balliberálisok blogoltak otthon.

panic_button 2013.06.11. 12:17:55

a kommunisták persze le se szarták nyolc évig az árvízet, azért tartunk most ott. amúgy meg merülés nem merölés

nnnnnnnn 2013.06.11. 12:26:26

fletó azt nyilatkozta volna hogy az árvíz megáll a határoknál mint a válság aszt a szocik részéről el is lett volna intézve. még szerencse hogy nincsenek már kormányon, különben úszna az egész ország.

sembertius 2013.06.11. 12:27:30

Tipikus belvárosi liberális fanyalgás a karosszékből. Savanyú a szőlő. Tegnap Pakson zsákoltunk egy-két százan. Aki ott volt, az biztos nem ezt érezte ki a mostani szervezettségű védekezésből. Igen is számít, hogy az első számú vezető ott van, ahol csak lehet, és gyorsan születnek meg a döntések. Ha most szoclib kormány lenne, akkor mindenre bizottságok alakulnának, esélyegyenlőségi terveket dolgoztatnának ki a belvárosi szakértőkkel, a Duna meg köszönné szépen, de közben kiöntene. Ja, és Gyurcsány, meg Demszky két naponta 25 percig homok zsákot töltene néhány száz fotós kíséretében.

Vectra 2013.06.11. 12:28:04

A bértolnokok, seggnyalók, gyorsan ideértek minden esetre... :-)

sembertius 2013.06.11. 12:30:34

Vectra

Gondolom ezt magadra értetted.

Vectra 2013.06.11. 12:37:47

@sembertius: Látom a szellemi fogytékosok is ideérnek lassan... Gondolkozz még egy picit, hátha sikerül kitalálnod kire értettem... :-)

level 1 2013.06.11. 12:41:36

Orbán Viktor már életében legenda lett. Nálunk Máriapócson megnyílt a föld és majd elnyelt mindenkit. Erre Orbán Viktor személyesen leutaztam, gumicsizmát húztam, majd parancsba adtam, hogy a föld záruljon be. És az meg bezárult.
Ezután kiderült, hogy ezt a nemzet megmentő hőstettét egész véletlenül, minden előretervezett haszon szerzés nélkül lefilmezte a stábja. A filmet feltették a Féjszbukra meg a Jutyúbra, ahol lájkolási vilagrekordot állított be.
Hát ilyen ember Orbán Viktor, ő általa forog a világ kereke.

sembertius 2013.06.11. 12:42:42

Vectra

Szerintem a privát címemet hagyd békén. Látod ez jellemző rátok, hogy akivel nem értesz egyet, azt rögtön szellemi fogyatékosnak nyilvánítod. Képes vagy ezért külön levelezni velem. Ez a gőg és nagyképűség lesz jövőre is a vesztetek.

Fejesrob 2013.06.11. 12:48:56

Ballibsiknek bassza a csőrét, hogy Orbán tolta magát rendesen, nem pedig Bajnainak szólt oda, te Gordon, vedd már át az irányítást.

Az összes indexblog ezen a témán rugózik.

Fejesrob 2013.06.11. 12:50:07

@Vectra: Egyetértek, te vagy a negyedik, gyors voltál.

Lencsés István 2013.06.11. 12:52:54

Nem szabadságharc van , hanem védekezés , te is kimehetnél a gátra hazudozás helyett , igaz persze hogy nem mész hisz itt is fosol ....

nnnnnnnn 2013.06.11. 12:56:11

@Lencsés István: kint voltam a gátakon sok helyen, ballibsit nemláttam egyetsem.

hunyuan 2013.06.11. 13:12:02

@$$$=$$$: jó van kisgyerek visszaülhetsz, nyalogasd csak szépen orsós pöcsit te baszottnagyhajrámagyar

Vectra 2013.06.11. 13:27:31

@$$$=$$$: talán pont azért nem láttál mert olyan mint ballibsi nincs is. Ezt is ez a barom adta a szátokba. Nemtudom te hol voltál a Kádár korszak alatt, de valszeg méf a faterba liftaztél, és azért beszélsz hülyéket. Ha Janibácsit ismerted volna most tudnád miről beszélünk itt. Kisérteries a hasonlóság közte és az imádott vezetőd között tudod? Ez ami sok normális ember, és nem ballibsi vagy mi a szar csőrét böki... Gondolkozz el ezen. Vagy nézz utánna. Esetleg ismerkedj Castróval, Kubával, Észak koreával. Hátha feloszlik a rózsaszin köd...

Szociknak vége 2013.06.11. 13:27:44

Fájdalmas a poszt.

Nagyon viszkethet neked mindenhol.

Vectra 2013.06.11. 13:35:16

Ezzel itt be is fejeztem a hüjülést veletek. Szedjétek össze magatokat, és gondolkodjatok mielőtt elkezdtek egy politikust imádni... Üdv! Szebb jövőt! :-)

m.gray 2013.06.11. 13:37:01

Érdekes.
Én is voltam zsákot pakolni, és ott a gátépítés kurvára nem a politikáról szólt. Senki nem verte a mellét, hogy ő mekkora fideszes, vagy mekkora "ballibsi". Pakolt bazdmeg, mert jött a víz.
Gondolom aki azt mondja, hogy a fideszesek pakoltak, az a Hortobágyon lakik lehetőleg, annak is a legszárazabb közepén, hogy releváns véleményt fogalmazzon meg.
Agyhalott bagázs.

Kurvára nem volt Orbánnak semmi köze semmihez; emberek dolgoztak, sorba állva, összefogva, együtt. Öreg, fiatal, zsidó, cigány, fideszes, libsi; nő és férfi. Együtt baszki.

Lencsés István 2013.06.11. 13:45:39

@$$$=$$$: 1 . Mondatkezdés nagybetű . 2 . Én is voltam , és még leszek is kinnt . 3 . Ilyen nincs . : " .... ballibsi .... " .

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.06.11. 13:46:12

Miért, jobbant bérkommentelők, mi a gond? Ti is tudjátok, hogy Viktor dísznek ment ki a gátra. Kampányolt, propagandát csinált, ahogy ti is a blogokon. De ez nem gond, ettől politikus. Egy nagy színjáték az egész. Ezért hülye, aki szerelmes egy politikusba, mint ti. Nem kell védeni itt orrvérzésig, mindenki tudja, hogy sóbiznisz az élet.

Szociknak vége 2013.06.11. 13:46:35

@m.gray: Szó nincs róla, hogy az önkéntesek védték ki az árvizet. Mindenhol sokkal több volt a hatósági ember, nem beszélve a gépekről és a koordinálásról.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.06.11. 13:47:35

@Lencsés István: Lencsés, ugye vágod, hogy a dollárjeles farok is jobbant troll, mint te? Véletlenül elsült a bullshitfegyver?

m.gray 2013.06.11. 13:50:00

@MetroGoldwinMayer: hagyjuk már ezt! Szombaton reggel megjelent egy hír, hogy már nem lehet a Katasztrófavédelemnél regisztrálni, mert Pest megyében beteltek a helyek.
Ehhez képest kimentünk az Árpád fejedelem útjára (ami most le van zárva a forgalom elől); és bőszen lapátoltak a népek. Odamentem a rendőrhöz, hogy kell-e segítség, azt mondta, hogy nem tudja, kérdezzem meg a szervező srácot (ez eddig ugye 3 fő koordinátor); aki azt mondta, hogy persze, minden kézre szükség van. Így sikerült melózni éjszakába nyúlóan regisztráció, Orbán Viktor és egyéb hivatalos személyek nélkül, további 100-200 ember társaságában.

high up! 2013.06.11. 13:57:16

@MetroGoldwinMayer:"Szó nincs róla, hogy az önkéntesek védték ki az árvizet. Mindenhol sokkal több volt a hatósági ember"

Ha csak annyit tudnál, hogy mennyi az országosan rendelekzésre álló katasztófavédelmis, akkor nem csináltál volna magadból fidiótát.

Lencsés István 2013.06.11. 14:01:11

@Itt hamarosan Nemzeti Dohánybolt nyílik: Én nem vagyok troll , tehát hazudsz , az hogy ő mi az meg nem érdekel .

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.11. 14:04:42

Megint egy demagóg cikk ugyanarról.

"Politikát gyártani egy természeti katasztrófából csak az képes aki mindenre képes a hatama megtartásában."

A természeti katasztrófa politika, mert egy politikusnak minden az. Orbán azt tette, amit egy politikusnak ilyen helyzetben tennie kell. Így van ez az egész világon.

Netuddki. 2013.06.11. 14:05:11

Jó kis légypapír blog. Báncsák a vajdát! Hűha! Az orbánfarturkászokat így lehet egy helyre gyűjteni, számbavenni, megjegyezni...
Muhaha!

Netuddki. 2013.06.11. 14:08:28

@MetroGoldwinMayer: "Szó nincs róla, hogy az önkéntesek védték ki az árvizet. Mindenhol sokkal több volt a hatósági ember, nem beszélve a gépekről és a koordinálásról."

Azért szólhatnál a vajdádnak, hogy a TV-n nyomott reklámokban az "eccerű" állampolgárokról is megemlékezhetnének az árvízzel kapcsolatban...

Lencsés István 2013.06.11. 14:09:53

@Itt hamarosan Nemzeti Dohánybolt nyílik: Hazudj csak tovább anoniman fosva , de azért írni tanulj meg jó ? :) ;) :D

belekotty 2013.06.11. 14:18:00

@$$$=$$$: A tiéd meg a harminchatodik náci foskomment "orbán a gáton" témában

belekotty 2013.06.11. 14:19:40

@Lencsés István: Már megint hamisítod a Lencsést?

belekotty 2013.06.11. 14:22:04

@MetroGoldwinMayer: A olyan tetűk mint te, csípnek, ezért viszket.

Szevasztok 2013.06.11. 14:31:28

@sembertius: "Igen is számít, hogy az első számú vezető ott van,"
Annak számít ez, aki a gazdi szeme előtt feltűnősködni akar. Akinek meg a teljesítmény a fontos, az felismeri, hogy csak akadály...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.06.11. 14:53:18

nem járni kéne rajta, hanem apasztani.

s 2013.06.11. 14:53:23

@$$$=$$$: Mert a többség fideszes, azért. Vö. trafikok nyerése.

s 2013.06.11. 14:56:40

@$$$=$$$: Letagadták. Fosnak. Nem a víztől, az még csak hagyján. Tőled.

s 2013.06.11. 14:58:44

@Vectra: Azért Kádár és orbán közt vannak különbségek.
1. orbán fiatalabb.
2. orbán barnább (nem az idén sült le).
3. orbán hülyébb.

s 2013.06.11. 15:02:49

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: New Orleans-ban nem így volt, amikor a Katrina eltakarította a föld színéről. Oda politikus nem ment, de szerintem jobban is tette.

s 2013.06.11. 15:05:13

Nem érdekelnek az olyan hírek, hogy orbán a gáton.
Az olyanok érdekelnek, hogy orbán a lámpavason.
Csak ilyenek nincsenek manapság.

s 2013.06.11. 15:43:51

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Gondolom azt is tudod, hogy mit kapott a pofájába, amikor oda ment. Nem tette ki az ablakba, az már egyszer biztos. Már ha volt egy kis esze.

high up! 2013.06.11. 15:48:43

@MetroGoldwinMayer:

hadsereg+rendőrség mint katasztrófaedelmis állomány? Egyre jobban pusztulnak az amúgy se bővelkedő fidióta agysejtjeid.

Aztán meg egy fogós kérdés: hol voltak a te "katasztrófa védőid" márc14-15-én 22 órán át?

high up! 2013.06.11. 15:52:08

Simicska meg Nyerges nem volt ott a gáton? Meg Palcsó meg a többi trafik mutyizó?

Valamit bele kellene nekik is rakni a közösbe, nem csak állandóan kivenni.
süti beállítások módosítása