Fél a választástól a FIDESZ!

 2013.05.19. 16:02

Az eredeti olvasható a BANDITAPOLITIKA.HU, oldalon.BANDITA.

A kormány van annyira gerinctelen sohase ismerje be a tévedését, de még ahhoz sincs benne bátorság egyenlő feltételek mellett igyekezzen megmérettetni magát a választásokon. Nem kicsit, inkább egyre jobban igyekszik a törvénykezés segítségével ellehetetleníteni az érvényes játékszabályokat az állandó utólagos módosítgatásokkal a választásokig, és még ahhoz is van pofája ezt úgy állítsa be mintha ezzel az egésszel növelni igyekezne a fennálló lehetőségek kiszélesítését az alapvető demokráciában. Már maga a demokrácia említése is vérlázító tőlük. Ha felmerül valami komoly félelem a kormánypártban a választások elvesztésének a lehetősége terén, utólagosan benyújtat egy egyéni képviselői törvényt a keletkezett fenyegetés elhárítására, lehetőleg abból az alapból kiindulva ezzel is elhárítson egy újabb veszélyt ami a hatalomban tartaná.

Még volt kezdetben a regisztráció, de ez lehet annyira veszélyesnek tűnt még a saját elmebetegségükben is, nagy nehezen eltörölték, de előtte egy kicsit be akarták emelni az alaptörvényükbe, aztán ezt letagadva mégsem tették meg.. Ebben azért volt egy kis szerepe a számoknak is, mivel azzal tisztában voltak kik és mennyien fognak rájuk szavazni, a nagyszámú regisztrált tömeg nem hozott volna számukra nyugodt éjszakákat a hatalmuk hátralevő idejében. Azt ugyanis már nem tudták volna elsumákolni, meghamisítani, mint annyi minden mást a közéletben, így felmérhették volna milyen kicsi sarkot foglalhatnak el a következő parlamentben, aminek azért már nem tudtak volna annyira nagyon örülni.

Aztán következett az ellenzék újabb számukra kedvezőtlen produkciója, új szereplő jelent meg a közéleti palettán, egyelőre egyesület formájában. Bajnai Gordon mozgalma újabb félelmet generált a hatalmuk megtartásában, és ez még napjainkban is folyamatosan tart. Gyorsan léptek is ennek megakadályozására, a közélet megtisztítása címén törölték az egyesületek indulási jogát a választásokon, de azért ezt is igyekeztek álcázni egyéni indítványként, nem vállalva a kormányt az ilyenkor annyira jellemző félelem jelzőjét. Végül is a kormányt támogató civil szervezetek nem akarnak politikai szerepet vállalni, rájuk csak hivatkozni szeretnek  a jobboldalon, ha már elegendő létszámot hamisítanak mögéjük. Plussz még annyi a szerepük a CÖF, és Békamenet nevű álcivileknek segítségükkel elegendő közpénzt pumpáljanak a választási hadjáratba, valamint a lejárató hazugságkampányokba, így nem érheti a kormányt közvetlen vád az adófizetők részéről egyenesen saját maguk teszik bele ezt a lóvét a palkátokba, és molinókba. Az ellenzéknek meg hagy legyen egyre nehezebb dolga ha nem akar már Tündérország vak komondorán átesni.

Ahogy közeledik azonban a választás ideje, a dicstelen kormányzást egyre nagyobb pánik keríti hatalmába a közelegő időről, amikor is majd el kell számolnia eddig tetteivel. Ebből az első a be nem tartott ígéret, az utolsó az út szélén hagyottak elhantolása a rokonok által, akiknek még ezt meg is kell köszönni, ha már ide juttatta őket baltás gyilkost szabadon engedő kormányuk. Közte azért volt párezer milliárdos magánynyugdíj elherdálása, ezermilliárdos megszorítás, csökkenő gazdaság, életszínvonal esése, szerzett jog elvétele, és számolatlan hazugság ami igaznak volt álcázva, végül is csak az embereket kellett hozzá hülyének nézni gátlástalanul, folyamatosan. Nem is sokat gondolkodik ilyenkor a hatalmát féltő elmebeteg vezető, neki elég a veszély érzete és máris akcióba lendül, átgázolva a még megmaradt jogokon, gyorsan elveszi azt is. Hű kiszolgálói akik részt vettek ámokfutásában aminek eredménye az országos gyűlölet, és megosztás, valamint nagy mennyiségü közpénz magánzsebbe való átirányítása, alázatosan elismétlik mondatait, nem zavarva őket az abban rejlő ellentmondás, és a mondatok értelmének tarthatatlansága. Végül is nem az a dolguk igazat mondjanak, mert arra nem is képesek, nekik az a szerepük rezzenéstelen tekintettel hazudják tele a médiát, ás gátlástalanul igyekezzenek megalázni minden résztvevőt aki ellenük mer szólni. Vagyis a vezér ellen. Teljesen azért nem merik eltörölni a választást, csak a hátralevő időben korlátozzák azt, de igyekeznek a meccset a saját térfélen tartani, és így kommunikálni az eredményt. Még akkor is ha az ellenzék érne el találatot, amit most már nehéz lesz neki, így azt is a a maguk javára írják jóvá. Ha egyáltalán engedik játszani  az ellenzéket az egész meccsen. Mert most úgy néz ki, a hátralevő időben már nem akarnak maguknak ellenfelet, így gondolják a végeredményt a lezárás előtt előre kihirdetni, hátha valaki nem figyel oda arra, az csak a választás után lehet végleges. De addig is mindent meg fog tenni a  kormánypárt pofátlanul Nézőpontozza az eredményeket, még ha az szemben is állna a valósággal, mert azt sosem fogja bevallani.

Igyekszik a kormány pénzcsapokat is elzárni, neki végül is nincs szüksége külföldi támogatásra, azért nemzeti, ha már úgy gondolta lefoglalja ezt az elnevezést magának, de inkább csak főleg közpénz közeli. És közmédia közeli. Arra gondol közben a kormánypárt, a z embereknek a legszebb dolog közpénzen hazudni, és végül is nem leszünk gyarmat, meg a gaz multik kiszolgálói. És mekkora élvezet az is számukra, a saját pénzükön mondják az az embereknek mennyire jól élnek lassan már néhol csak kenyéren is vizen, és még csak nem is tiltakozhatnak ez ellen miközben sírt ásnak, mert akkor nem lehetnek mások mint hazaáruló maffiózók, akik még egy trafikot sem érdemelnek meg. Végül is ez a módszerük a rezsicsökkentést sem saját maguk adják, azt másoktól igyekeznek elvenni, és sajátként előadni,annak minden következménye nélkül. A hatalmat is így igyekeznek megtartani, másoktól elvenni, azt a maguk hasznára alkalmazni, és lehetőleg minél tovább benne maradni mindenféle munka nélkül, mert értéket nem tudnak hozzá adni.BANDITA.

Címkék: választás kormány ellenzék hazudik Fidesz

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr35307157

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása