kozgep_2_1368111468.JPG_410x265

A korrupció zászlóshajója rendben szeleteli a törvényesített közpénzlenyúlás állami megrendeléseit. Ez legalább egy tiszta ügy abból a szempontból, itt már korábban megtörténtek azok a törvénymódosítások ami ezt lehetővé teszi számára, és nem is kell nagyon telehazudni a közvéleményt a trafikpártnak miatta valamilyen külföldi támadás meséjével. Megbízhatóan, és rendszeresen kapja az állami megrendeléseket, nem kell attól félnie egyszer elfogy a közpénz, és nem lesz számára munka Tündérországban.

A rezsicsökkentés trafikkormánya nem mutat gátlást ha tömni kell a zsebét. Mindegy neki milyen területről legyen is szó, nála csak az a fő szempont, mindent a maga kezébe összpontosítson, és ha lehet haszna is legyen a közpénz eme sajátos formájának a szétosztásából. A KÖZGÉP csak az egyik olyan cég ahol maradéktalanul meg tudja valósítani a kormány a jövője tartalékának szánt közpénz átalakítását a későbbi felhasználásra. Simicska Lajos már lehet hogy nem is létezik, annyira titkolt a személye, viszont az általa bevezetett módszer alkalmas arra, ne legyen gondja a kormánynak ha valamilyen támogatást ki kell neki fizetni, és ezt nem teheti meg az adófizetők pénzének közvetlen felhasználásából.

Az utóbbi hetek, hónapok botrányai nem érintették a hazai építőipar legnagyobb kitartottját. Neki vak komondor sem kell a magyarázathoz, miért tud ilyen kitűnően teljesíteni a zsugorodó gazdaságban. Őt nem érinti az alaptörvény egyik módosítása sem, tőle lehet zsidózni a parlamentben, cigányállatozni a médiában. Neki nem számít az sem ha műkörmös nyer a földpályázaton, mint ahogy az sem érdekli kinek mennyit ér a pelenkatartó táskája a frakció málé szájú vezetőjének, vagy kinek a számítógépén írnak pályázatot a cigibizniszről. Attól sem esik hanyatt ha a nagybajuszú házmester virágos jókedvében nem engedi megszólalni a pártját bíráló képviselőt akinek pedig ez alapjoga, vagy éppen pénzben megbünteti a véleményt nyílvánító táblahordozó ellenzékieket a parlamentben. Az kicsit lehet rosszul esik a cégnek ha utólag módosítanak a haszonkulcson, főleg ha azon emelnek, de a láthatatlanságot elősegítő adatkérés nehezítési törvénynek biztos örül, nem lenne jó ha valaki belenézne a lapjaiba, főleg az elszámolásába. Azért sem kapja fel a fejét ha kiderül valakiről kizárólag azért kapott meg egy koncessziót mert ismer valakit, vagy még rokoni kapcsolatban is van az illetővel, ennek a cégnek ez a hazai pálya, és minden előnyét ki is használja, főleg ha nem is engednek ott mást játszani, vagy az csak a saját kapuja előtt tartózkodhat. Végül is neki csak az a fontos megmaradjon ez a jelenlegi rendszer, így tud érvényesülni, ha saját magát kellene adni lehet régen a feledés homályába merült volna a neve. Így azonban a jelenlegi állapotában hatékony segítséget tud nyujtani a rendszer fenntartásához, kerül hozzá annyi közpénz amit ha megfelelően szétoszt a maga érdekeltségei között előnyösen fel tudja azt használni Tündérország mutyimagyarázatában.

Mindezért annyit kell tennie a Közgépnek ha már került hozzá közpénz és azt átalakította láthatatlanná, hogy így a tulajdonosának érdekeltségébe tartozó média felületen támogathassa azt amit összerak a kormány, aki csak igyekszik megmagyarázni a védhetetlent, de mindenek előtt lejártani az ellenzéket, kerüljön az bármennyi hazudozásba. Ezt az összefonodást nevezi a köznyelv maffiának, csak itt már a cigit sem kell hozzá csempészni, azt sikerült utólagosan törvényesíteni. Igaz most a kormány ezt a maffia dolgot az ellenzékről akarja bemesélni bárkinek aki még hallgat rá, mert van egy hangfelvétele, ami nem is erről szól, de ez sosem volt számára akadály, ettől még simán képes belehazudni bármit az emberek arcába. Nehéz az ilyen összefonódást kibogozni, pedig nem kell hozzá más, csak olyan törvény, ami ezt megakadályozza. A jelenlegi kormánynak nem ez az érdeke, neki pont az ellenkezője a jó, amikor is a törvény nem gátolja a saját érdekeit, még ha ez nem is egyezik az ország érdekivel. Ezért még utólag, és sürgősen is képes állandóan módosítani a törvényeken. Na ebben tényleg jobban teljesítenek.BANDITA.

Címkék: kormány trafik ellenzék mutyi Közgép Simicska Lajos

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr625291220

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bírói vs. Írói Függetlenség 2013.05.10. 10:27:49

Vavrikné Tripsánszki Ágnes "független bíró" vs. Iván Gábor IGe független gondolkozó és internetes naplóíró veti össze erejét. A "Verhetetlen Banzuke" extrém  kihívási elvei szerint. Vavrikné korlátozni kívánja IGe véleményírási szabadságát, amihez...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ob.szerver 2013.05.10. 10:55:31

Ami itt folyik, az sokkal több mint egy velejéig korrupt rezsim harácsolása.

A szervezett bűnözés az Orbán, Simicska és Nyerges családok vezetésével a pár tízezer hűbéres családra támaszkodva, mérhetetlen vagyonra tesz szert, amivel évtizedekre biztosítják a dominanciájukat a hazai gazdaságban és ebből eredően a politikában.

A következmény pedig autokrácia, maffiaállam, gazdasági lemaradás, beláthatatlan ideig. Nincs menekvés.

xvxvxv 2013.05.10. 10:57:53

hol vagy, csabika? látod, megérte rendületlenül, nap mint a nap fényesre sikált nyelveddel a gazdikat védeni a magyarokkal szemben.

mi tagadás, a fajtátoknak mostanában igencsak jól megy! dübörögnek a fideszoligarchák berni bankszámlái, ide hallani, ahogy gurulnak a magyaroktól ellopott forintok svejcba.

megpaskolták már a buksidat, csabika?

most meg megint a Lalit, a Közgép Lalit gyalázzák a magyarok. miért hagyod ezt, fideszbolsi? tessék megszolgálni a koncot, amit a gazdijaidtól kaptál - gondolom, az új miniszterelnökségi szobádban olvasod e szerény sorokat, ahmint átnyálazod a napi internet-termést.

ezeknek a szemtelen magyaroknak egyre nagyobb a pofájuk. szemtelenek, ez az igazság. állandóan jár a pofájuk, és már az is baj nekik, hogy tik, a magyarok urai elveszitek a jogos jussotokat. pedig nektek, a bolsi fajtátoknak ami jár, az jár, ugye, fideszbolsi? ha teccik ez a magyaroknak, ha nem! és ez így is lesz még vagy 25 évig. jobban teszitek, magyarkáim, ha megszoktok!

most.444.hu/2013/05/09/megdolt-a-szervilizmus-europa-csucsa/

cukorrépa 2013.05.10. 11:22:21

@ob.szerver:

"A szervezett bűnözés ... a pár tízezer hűbéres családra támaszkodva ..., amivel évtizedekre biztosítják a dominanciájukat"

ennél pontosabban nemigen lehet megfogalmazni. nagyon kíváncsi vagyok, 5-10 vagy 30-40 év távlatából éri majd utol az akkor már aggastyán sz*rháziakat az igazság keze. előbb-utóbb felelni fognak azért, hogy

1) gátlástalanul, és megátalkodottan lopnak, sikkasztanak, mutyiznak,

és

2) ostoba és aljas módon hosszú távra teszik tönkre Magyarországot.

Bárcsak már a bíróságon látnám viszont a csúti Napóleont meg a rühes kiszolgáló bandáját!

Lencsés István 2013.05.10. 12:19:33

A Közgép körül nem is volt soha mutyi . A közpénzt meg 2010 óta senki nem nyúlja le .... Nem korrupt a Közgép . Állami cég a Közgép .

Szelid sunmalac 2013.05.10. 12:47:02

@Lencsés István: Kosz Pityukam! Igy mar minden tisztazodott is!

Lencsés István 2013.05.10. 12:57:52

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: 1 . Nem vagyok " .... Pityuka .... " . 2 . Ékezetek használatát tanuld meg .

xvxvxv 2013.05.10. 13:07:59

@Lencsés István: jól van, pityu, jól van!

a gazdáid téged - ilyen világlúzere, seggnyaló nyomoroncot hogy másképp, aki más, a magyaroktól összelopkodott gazdagodása feletti örömében veri a piros pettyes seggét - tuti pityukáznak.

ha már itt vagy, pityu, mondd csak, volt már eligazítás a mostani varga-csomagról? milyen bül-bül szómágiával készültök a libajnain és az elmúltnyolcév-en túl?

micsoda egy okádék, tolvaj népség vagytok tik, fideszbolsik! békeidőben még egy ilyen alja népség, mint a tehetségtelen, kivakaródzott proli fajtátok nem gyalázta hazánkat, nemzetünket.

sas70 2013.05.10. 13:09:22

Köz-gép-pénz! Kösszpéénz!

Lencsés István 2013.05.10. 13:27:02

@xvxvxv: 1 . Mondatkezdés nagybetű . 2 . Nem vagyok " .... pityu .... " . 3 . Tanulj meg írni és olvasni is . 4 . Nekem nincsenek gazdáim . 5 . Nem érdekel a rólam kialakított véleményed , ami ráadásul hazugság . 6 . A MAGYAROK - tól a FIDESZ nem lopott , de hazudj csak , sokáig így és ebben a formában nem tehted már meg . :) ;) :D 7 . Nincs ilyen hogy " .... varga-csomag .... " . Ilyen sincs hogy . : " .... libajnai , elmőltnyolcév .... " Ugyanis ezeket nem így kell írni . 8 . Ilyenek sincsenek hogy . : " .... fideszbolsik .... " . 9 . Aki a hazát gyalázza , meg a nemzetet az 2002 és 2010 között lopta el az országot .

Lencsés István­ · http://lencsespityu.blog.hu/ 2013.05.10. 13:28:53

@xvxvxv: 10. Szopikáznám a kukidat erősen . Szabad-e ?

susu64 2013.05.10. 13:47:48

Banditablog ír a banditapolitikáról. Hülyeségeket és légből kapott (=galambsz@r) állításokat, nem igazolt és nem bizonyított hazugságokat. És persze a Közgép még messze nem a legnagyobb magyar (de legalább magyar!) építőipari vállalat. tessék utána nézni a többinek is, tulajdonosi háttér, árbevétel, szerződésállomány, s máris kisebb lehet az arcotok.

hot-spot (törölt) 2013.05.10. 14:17:02

@Lencsés István­: Az én pöcsömet is leszophatnád,de csak akkor ha szerzel egy elbaszott állást nekem.
Hullamosdatás is jó lesz,csak fizessen havi 70 nettót.
Na?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.05.10. 14:17:59

Aki a köz (=nemzet) építő gépét bántja, az nem hazafi! :)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.05.10. 14:21:43

@Lencsés István: Pityuka! Ki mondta neked, hogy állami cég? Ugyanaz, aki arra buzdított, hogy a hármaspont helyett 4 pontot használj? Hiszel még a húsvéti nyúlban is vagy csak a korrupció megszűnésében?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.05.10. 14:24:14

@susu64: Dobj ide egy táblázatot, ne csak légből kapottan írkálj! Pár helyen már összeszedték éves bontásban, hogy melyik évben mennyi állami megrendelést kapott a Közgép, a Strabag, a Vegyépszer és a többiek a rendszerváltás óta.

Lencsés István­ · http://lencsespityu.blog.hu/ 2013.05.10. 14:28:39

@hot-spot: A képed alapján nő vagy . Nekem van már alibi-menyasszonyom , azonban szexuálisan a hatalmas pélókhoz vonzódom . Mi lenne ha én fizetnék neked , de csak ha fiú vagy .

@Távmunka blog: Hiszek a MAGYAR feltámadásban és a bré tágító erejében . Másra MAGYAR embernek szüksége nincsen . Tudom , hogy amiatt támadtok , mert én nem vetem meg a sperma ízét és a MAGYAR tanáromnak több diplomája van mint nektek IQ - tok . . .

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.05.10. 14:41:38

@Lencsés István­: Várj csak, hol maradt a "nem vagyok Pityu", a "rosszul idézel" és a sok pont? Ez így nem elég hiteles! :)

hot-spot (törölt) 2013.05.10. 14:49:12

@Lencsés István­: Heretaposást és tökön rúgást vállalok,de csak ha több diplomád van, mint IQ-d.

Lencsés István­ · http://lencsespityu.blog.hu/ 2013.05.10. 15:00:40

@hot-spot: Megbeszéltük ! Anyám nézheti , vagy az feláras ?

hot-spot (törölt) 2013.05.10. 15:03:01

@Lencsés István­: Gondoltam hogy több diplomád van,mint IQ-d.

Lencsés István­ · http://lencsespityu.blog.hu/ 2013.05.10. 15:04:46

@hot-spot: Ne térj el a témától . Lesz üzlet , vagy nem ?

Lencsés István­ · http://lencsespityu.blog.hu/ 2013.05.10. 15:19:25

@hot-spot­: Ez esetben , kérlek írj nekem Facebookon , hogy megbeszéljük a részleteket: www.facebook.com/istvan.lencses.9 .

Lencsés István 2013.05.10. 22:50:55

@Távmunka blog: 1 . Nem vagyok " Pityuka .... " . 2 . Nem monták , tudom . 3 . Négy pontot kell használni az a szabály idézésnél .

@öregember a kocsmából: 1 . Nem vagyok kutya , kutya nem tud internetezni .

Lencsés István­ · http://lencsespityu.blog.hu/ 2013.05.11. 08:59:09

Meggondoltam magam . Büdös kutya vagyok mégis .
süti beállítások módosítása