orban_ev_1361596011.jpg_480x295

Ezt is sikeresen végighallgatta a valóság mindennapjaiban dolgozó ellenzéki, aki ugye nem lehet a haza, és azt regisztrálta magában, ennek az embernek továbbra sem jött meg a józan esze.IDEIGLENES miniszterelnökünk nem okozott semmi meglepetést az évértékelőjében, nála már megvalósult Tündérország, és most lejtett hozzá egy pávatáncot.Túlságosan nagy meglepetést nem keltett a megszokott sikersztori ismétlése, amelyben a szabadságharc gyorsnaszádja szerinte rendben szeli a habokat az Ígéret földje felé.Ami úgy tizenynyolc év alatt valósul majd meg, az eddig elért eredmények láthatatlansága kizárólag a külső tényezők miatt nem érzékelhető a bruttó bérből megélni képtelen elégedetlenek számára.

Az elrugaszkodás éve annyira jól sikerült tavaly, Orbán Viktor azóta is képtelen visszaszállni a födre.Addig sem ott járt, de most még innen akar majd tovább emelkedni, amire szerinte jók az esélyek.Ehhez csak pár tényezőt kell figyelmen kívül hagynia, de ez eddig sem okozott számára túlságosan nagy gondot.Gyakorlatilag az egész beszéde alatt alig beszélt az elmúlt évről, amikor sikerült világcsúcsot beállítania a megszorítási csomagok számával, és azok mértékével a költségvetésben, és arról sem beszélt mennyi terhet sikerült az emberek nyakába varrnia az Ő vezetésével a gazdasági alkalmatlanság kormányának.Bárhonnan is indult az értékelése, valahogy mindig sikerült megneveznie a szoci rémet, és kiemelnie az "együtt tették tönkre az országot" párost, akik szerinte az egész világ és a nyári napsütés mellett kizárólagos felelősei annak, ma még nem tudja beváltania komolytalan ígéreteit.Orbán Viktor a legjobb úton halad abba az irányba, ezt azért sikeresen megpróbálja elhitetni azokkal akik hozzá kötötték sorsát, vagy még nem látják tőle a valóságot mert azt gondosan eltakarja a szemük elől, de az is lehet ezeknek az embereknek könnyebb mindig másokban megtalálni a felelőst a hibákért, mithogy beismerjék arról bizony saját maguk is tehetnek.Főleg nekik szólt idézeti tévedésekkel tűzdelt beszéde, kiemelve benne a magára osztott szerepet, amivel a turultojást kell kiköltenie, hogy abból egyszer szép nagy világhatalmi tényező legyen. A fészket azért már gondosan kibélelte magának a közpénzből, és kerüljön bármennyibe is az embereknek, neki már megvan a rugaszkodás, és innen már csak emelkedni fog, még ha át is kell újra írnia az alaptörvényét. Valahogy mindennek az ellenkezőjéről beszélt és csak félig mondta el a saját szemszögéből a történetet. Nagy jövőbeni terhet rakott az állampapírjaival az adófizetők nyakába, de szerinte csökkentette az államadósságot.Növelte az átlagkeresetet bruttóban, de a nettót fogyasztja el a munkából élő, az pedig kevesebb lett, hála a sok új adófajtájának,a megnövelt járulékoknak, és a magas inflációnak.Sikeresen távol tartja azokat a befektetőket az országtól a kiszámíthatatlan politikájával, és kormányzási rögtönzéseivel,akik pedig esetleg új munkahelyeket hoznának ide és ezzel egy kis reményt a későbbi kilábalásra. Van viszont foglalkoztatás segély helyett, ha már munka nincs,amire nagyon jól lehet hívatkozni, ha már megélni nem lehet az érte kapott bérből.Egyértelmüen közölte mindenkinek dolgoznia kell majd azokon a munkahelyeken ami még nincs meg, annak is aki majd csak később jön ki az egyre jobban erkölcsösödő oktatásból,és ha ezt felső fokban végzi el, akkor bizony még ki is kell majd fizetnie ha nem akar az itthoni Fideszpiac munkavállalója lenni.Nem említette viszont az elrugaszkodás évében bekövetkezett gazdasági csökkenést, de nála ez is emelkedést jelent, hiszen nem jósoltatott magának ennyit, és lám több lett.Nem beszélt a növekvő szegénységről, a munkanélküliek számának emelkedéséről, ezek nála számok, azokat meg rendszeresen meghamisítja, és ráfogja a szocikra.Beszélt viszont a rezsicsökkentésről, ami az előzmények tükrében a többi át nem hárított teher ismeretében lehet marad valami tranzakciós beszédhiba, ha még egyáltalán ki tudja az állampolgár fizetni, és nem úgy dönt esetleg inkább enni vesz a családnak a megmaradt munkabérből ha már ennyire nem fizetik meg a munkáját.Viszont a sok nyócévezés után némi kommunikációs fordulatnak is be lehet ezt majd tudni, és nagyon sokat fognak rá hivatkozni. Még olyan is lesz, aki jól jár vele.Elmesélt közben pár viccet, bezsebelte a tapsot, majd levonult, és fogadta a gratulációkat.

Teljes terjedelmében végig lehet nézni az egész beszédet a médián, hallani már nem is kell, az már most tudható lesz még ez ismételve számtalan formában mint alaptanterv.A tartalma is előre kiszámítható volt, abban nem nagyon tért el a megszokottól ne tegyen ígéretek,habár azokat nem akarja és tudja betartani, ne találjon hibást maga helyett, és ne emelje ki a saját személyét perzse szerényen, mint a felcsúti stadion.Meglepetést nem okozott az értékelésnek nevezett figyelelterelés, és bizonyossá vált Orbán Viktor bizony már nem ezen a földön jár, és nem is akar ide leszállni.Ha az általa felvázolt világban akar valaki élni, annak csak a hátralevő tizenynyolc évet kell kibírnia, aki viszont bevállal egy kis nehézséget még ami egy ilyen gazdaságpolitika leváltása után bekövetkezik annak már csak egyszer kell megélni egy ilyen mesedélután egyenes adásban való közvetítését.BANDITA.

Címkék: munka beszéd értékelés Orbán Viktor

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr485099558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása