2013_hoeses_1360643755.jpg_720x960

Minden útnak vége van egyszer, de van ami csak akkor kezdődik el igazán amikor megérkezik az ember.Ilyen érzése volt a fáradt gyaloglónak amikor úgy gondolta elérte a célként kitűzött pontot. Ez csak a menetének a megérkezését jelentette amikor véget ért a gyaloglás,azonban az úton szerzett tapasztalatok arra bíztatják a résztvevőket ez nem az az állapot ahol meg lehet állni.Nem a rossz "luxuskörülmények" vagy a "hataloméhség" miatt van olyan érzése az embernek neki feltétlenül tovább kell haladnia, hanem azért mert ezen az úton kapott egy olyan felhatalmazást azoktól az emberektől akikkel találkozott ami miatt egyszerűen nem lehet megengedni azt az érzést, valaki is arra gondoljon akkor itt elérte a célt, és megpihenhet.

A menet során sok mindennek ki van téve az ember amire nem lehet előre felkészülni. Elindul egy úton amiről úgy gondolja ez számára és környezete számára fontos, és menet közben azt tapasztalja  a saját problémája mára már általánossá vált amerre csak tekint gyaloglás közben.Házuk előtt álló emberek tekintete fordul felé felcsillanó reménnyel, mellettük tábla olvasható:ELADÓ.Autók lassítanak mellette, többen integetnek, kiszólnak neki:" Igazatok van,mondjátok el helyettem is!"Megállítják lépten nyomon addig számára idegen emberek akik miután elmondják sorsukat,úgy már társként mennek vele tovább azzal a sorsközösséggel ami összeköti őket, még ha az illető nem is kíséri tovább őt gyaloglásában.Számolhatatlan az a sors amiről ilyenkor kiderül azonosság, legyen az illető közmunkás, munkás, munkanélküli, értelmiségi, nyugdíjas, rokkant, vállalkozó, alkalmazott, főnök, vagy beosztott.Ilyen emberek adnak neki erőt abban tovább kell mennie, és nem szabad megállnia, mert még nem érte el a célját.Közben azért kap más segítséget is. Folyamatosan támadják az embert aki eddig szinte senkinek érezte magát azok, akik nagyrészt felelősek jelenlegi helyzetéért, és szavak mögé bújva nevezik hazugnak amit nyomatékosítanak is az elé rakott transzparensekkel. Eddig csak hazudozott neki a kormánypárti média, de most már őt nevezi hazugnak.Médiakutyák!Nem azzal foglalkoznak miért került az ember ilyen méltatlan helyzetben, nem a megoldást keresik,nem is kíváncsiak magára az emberre, egyszerűen beállítják a rossznak, és zsemlét dobnak rá gyorsan robogó autóból:"Egyél!" Néha mást is szólnak ki belőle:"Inkább menj dolgozni!"Már azt a válszt meg sem várják:"És hova, bunkókám!"Nevezik pártkatonának is, vagy egyszerűen csak párt által kihasználtnak. Megy mellette valóban olyan is aki tagja valamelyik pártnak, és olyan is, aki annál pártnál dolgozik amit csak szociznak általában, de nem érzi a kényszerítést felőlük a menetelő a tovább haladásra, inkább a lehetőséget arra, elmondja milyen is a mindennapi élete.Van vele olyan akinek régóta itt sikerült naponta háromszor étkezni amit néha az út szélén fogyaszthat el, és ebből az ebéd egy autó csomagtartójából tálalt tepertőből és friss kenyérből állt, közben még szabadkozást is kell hallgatnia a felajánlótól:"Ne haragudjatok a körülményekért, de csak így tudtam megoldani."Alszik magánháznál, pártirodán, néha még meg is tud tisztálkodni. Hólapátot lop, mert ezzel is támadják, de erre már csak vicsorog, és csodálkozik ezt még miért nem vizsgálja parlament Budai Gyula vezetésével mint nemzetbiztonságra veszélyes esetet.Bár páran nem is ismerik az illetőt, csak azt tudja tolvajnak tartják.De ettől csak nő benne az elszántság, és az akarat. Azt azért még sem lehet, hogy pont az rúg bele és alázza porig aki a legnagyobb felelőse a helyzete tarthatatlanságának. Mert van benne még felelőssége másnak is az nyílvánvaló, de az igazi bajt már kizárólag a jelenlegi döntéshozók akasztották a nyakába politkájukkal, és hataloméhségükkel. Mert az csak nekik van, és ezért még az alaptörvényüket is módosítgatják.

Végig az úton vegyes érzelmek kavarognak a menetelő fejében. Érzi a reakciót amit kiváltott, látja a kapott választ erre minden oldalról. A jelenlegi hatalom igyekszik nem venni róla tudomást,próbálja hiteltelenné tenni helyzetét, annak megoldását nem is tarja fontosnak,sőt, őt tartja felelősnek a sorsáért. Ugyanakkor azt is látja aki mellette áll,és osztozik sorsának azonosságában már nincs más lehetőség mint együtt oldják meg a problémájukat, de már azok nélkül akik sarokba szorították.Velük már nincs miről beszélni, a megoldást nem ők jelentik.Azoknak a segítségével kell megtalálni a kiutat, akik éreznek felelősséget a mostani helyzet tarthatatlanságában, és tudják ezen az úton csak együtt lehet megoldást találni.Ezt nem úgy kell felfogni mint ha valaki csak újra adna, de nem kap érte semmit csak ígéretet, a megvalósításban mindenkinek részt kell venni, hogy legyen remény a jövőben.Mert egyenlőre az a nagy helyzet, a jelenlegi helyzetet előidézőkkel ez nem megy. A következő hatalomnak kell ezt megoldani, de csak velünk dönthetnek rólunk,és a megvalósításban is érezniük kell a jelenlétünket, csak hogy ők is érezzék a törődést ha valamit rosszul csinálnak.Nem ígéretre van szükség, hanem a valóságra.Az pedig jelenleg nagyon nehéz, és nem is lesz könnyebb még sokáig.De együtt meg lehet oldani.BANDITA.

 

 

 

Címkék: média kormány együtt ellenzék hazudik éhségmenet

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr605075798

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gesa2 2013.02.14. 11:52:40

Felháborító, az a mérhetetlen cinizmus, ahogy hozzá áll a szegénységi kérdéshez a jobboldal.....ha én kerülnék hatalomra ezeket a CÖFös röfiket kitelepíteném a pusztába, olyan feltételekkel, amilyenben egy szegény ember él. Kezükbe nyomnám a 47 meg a 22 ezer forintot és azt mondanám:élj meg ennyiből családoddal együtt, legalább 1 évig. Eltűnne a pofájukról az az önfeledt cinizmus!
süti beállítások módosítása