Rövid történeti áttekintést adott az ország parlamentjének ideiglenes elnöke a Fideszország eddigi történetéről a maga sajátos felfogásában, ami során nem felejtette el a szokott színvonaltalan magyarázatokat beleszőni a mondandója értelmetlenségének magyarázatába.Készséges partnert kapott hozzá a közkormánypárti média kérdezőjétől, aki már bizonyította alkalmatlanságát a szakmájában, az elhíresült méltatlanná vált köztársasági elnök által adott magyarázó interjú során, amikor az a doktori disszertációjának ellopása körülményeit próbálta tisztázni.

A kormánypárt mostanában úgy gondolja, az eddigi történetet valahogy újra meg kell magyarázni az értetlenkedőknek, hiszen új időszámítás kezdődik innentől, legalábbis újabb ígéretek hangoznak el a várható jövő tündéri felvázolásában. Lesz itt minden ígéret szintjén, adócsökkentés, munkahelyvédelem, gazdasági felpörgés, meseszerű válságkezelés, de titkos fegyverként oda engedték újra kamera elé a volt nyilas képviselő hamvait kísérgető, annak csempészésében aktívan résztvevő egykori KISZ funkcionárius potentátjukat, aki valamiért nagyon gyűlöli a bal oldalát a parlamentnek, lehet csak azért, mert veszélyt jelent további szerepére amit eddig is elég érdemtelenül sikerül betöltenie. Az interjú során amit a LÉNYEG című műsorban adott, ismét mélyen alulmúlta önmagát, bár nála ez a megszokott színvonal. A riportertől kapott kérdésekre adott válaszok nagyon értelmetlenre sikerültek, és nem igazán tértek el a szokott Fidesz magyarázatoktól a sok nyócévezés, balliberális nagytőke, ami irányítja a politikát, vesszen Gyurcsány, eddig loptak, most mi lopunk de legalább próbáljuk szépíteni körforgatókönyv irányvonalától.Szerinte eddig a gazdasági érdekcsoportok rabolták az országot a politikusok segítségével, aminek azért lehet is valóságtartalma, de azok legalább a látszatra ügyeltek, és hagytak is valami demokrácia félét az országban, viszont a jelenlegi ideiglenes hatalom gátlástalanul teszi ugyanezt.Csak  jelenleg  politikai hatalom megszerzésével most éppen ők irányítanak a közpénz lenyúlásában, és a jogok korlátozásának a megvalósításával igyekeznek mindent a holdudvarukba terelni, felkészülve az esetleges hatalomvesztésre, és a gondtalan jövőre.A világból érkező rosszallásokat amit ez a folyamat kiváltott, egyfajta támadásnak vélte a beszélő, de ellenség hiányában újra a szokott baloldal ellenességet hangsúlyozta, és kiemelte a Matolcsys fellendülés víziójának képtelenségét, ami eddig csak ígéret szintjén hallható, és hamisított statisztikai számokon alapul. Látszott rajta a válaszadás során, neki sem sok köze van a valósághoz, hiszen olyan dolgokról beszélt mint az értékteremtés, munka által szerzett jövedelem tisztessége, amiben azért ő eddigi pályafutása során nem igazán vett részt, hiszen amit kapott az állami pénz volt, és az eddig a Fidesz által ellopott vagyonból ráeső rész.Nem is tudom hogy meri adófizető állampolgárként meghatározni magát, mikor a befizetett adóból kapta eddig is a fizetését! Mélyen felháborodott az általa törvénytelennek tartott ellenzéki demonstrációkon, a leláncolással egybekötött figyelemfelhívási akciókon, ami érthető is, hiszen aki ellen szólnak az ilyen a megnyilvánulások, azok jelentik a gazdasági túlélését, hiszen ha valódi munkából kellene megélnie, hamar rájönne milyen nehéz abból fenntartani magát, sokkal könnyebb állítás szintjén alkalmazni. De loptak már annyit a kormánypártiak, Laci anyagi biztonságban legyen, ne kelljen neki számára lehetetlennek tűnő tevékenység végzéséhez folyamodnia. Egyszer egy kicsit zavarba jött itt egy bevetett félmondatnál, amire már lehet Ő nem is emlékezett az ellenzéki szerepkörből, nevezetesen a kordonbontás törvénytelenségével kapcsolatban, de gyorsan kivágta magát egy kis Gyurcsány terror felemlítésével, és így szerinte ez már törvényes is volt, hiszen azt Ők bármikor megtehetik, és megtehették, az ilyen dolog csak jelenleg felháborító, mivel ellenük irányul. Az IMF kérdésnél is elővette nagyobbik arcát, bár eddig is nagy volt neki, és lenézőre sikeredett hozzászólásával egy percig nem hagyott kétséget afelől, nem is veszik komolyan egészet, csak az időt húzzák, amíg le nem nyúlhatják a Nemzeti Bank valutatartalékát. Leszólásával amit erről az intézményről tett, egyidejűleg be is ismerte az eddigi országfinanszírozás drágaságát, de ez nem zavarja Őt, nem neki kell a számlát állni. Románia területén elkövetett kalandozásának káros mértékét is igyekezett kisebbíteni, de ennek sem Ő issza meg a levét, és nem is tudja mivel felfogni annak hátrányos következményeit. Nem mellékesen ezt sem saját zsebből finanszíroztad Laci, de vagy már annyira biztos magadban sajátként kezeld az adófizetők pénzét, ami szerinted a tied, csak nem veszed észre mikor elvered, pont így ismered be a valódi céljaitokat!

Összességében nem tekinthető rossznak az elhangzott riport, ha arra akarunk választ kapni, semmi sem fog változni az eddigi zsákutcából való kijövetel szempontjából.Nem mellesleg remek összefoglaló volt a kormánypárt eddigi hazugságaiból, és mélységében senki előtt nem hagyott kétséget arról, ezek az ideiglenes hatalombitorlók önként nem fognak visszatérni a józan ész útjára.Az eddigi folyamat fenntartása mellett, jól burkolt választási osztogatás ígéretét is elkezdték már előadni, és a történések kitekert magyarázatával igyekeznek az alkalmatlanságukat elfogadhatóvá tenni. Az ígéret megvalósításukat már ismerjük annyira, mint az emberi, és politikai alkalmatlanságukat, kérdés csak az, hajlandóak vagyunk egyáltalán elmenni addig ennek az egésznek a felszámolásában, hogy azzal a bizonyos X-szel leváltsuk őket, még mielőtt bedőlnénk az újabb tarthatatlan ígéreteknek!Van alternatíva a jelenlegi pártokon kívül is, a térfélcsere nem biztos jó megoldás, de ahhoz nem csak sopánkodni kell, hanem meg is kell hozzá mozdulni, legalábbis a tájékozódás szempontjából, és a lustaság legyőzésének az értelmetlenségéből. Különben maradnak a saját gyarmatosítóink, és lesz még itt további meglepetés a jogok korlátizásában.BANDITA.

Címkék: lopás Kövér László Gyurcsány Fideszország LÉNYEG Obersovszky NYÓCÉV

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr894659075

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.07.16. 10:21:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szúrófény 2012.07.20. 13:04:20

"A tulajdon lopás!" Prudhon 1844!
süti beállítások módosítása