A SZOLIDARITÁS MOZGALOM köszöni szépen!Mióta hál istennek eltűnt az ECHO-TV adásáról Bencsik András, hatalmas űr keletkezett a kormánypárti dicsőítés területén, kívánjon az bármilyen nyilvánvaló hazugságot is. A HÍR-TV  igyekszik betölteni ezt a médiatörténelem sötét korszakának már régen elfelejtett személyisége által hagyott űrt, de a mester színvonaltalanságát nagyon nehéz alulmúlni. Azért a HÍR-TV műsorkészítői mindent megtesznek azért ez sikerüljön nekik, de a legtöbb próbálkozásuk megreked az általános kormánypárti szlogenek ismétlésénél, igaz mindent megtesznek azért a tájékozatlan nézőt mindenképpen félrevezessék.

Annyit azért mindenképpen hozzá kell tenni a HÍR-TV közpénzen fenntartott szerkesztőinek közpénzlecsapoló műsoraiban való részvétel még ha nélkülöz is elég sok valóságtartalmat, arra mindenképpen alkalmas, a nyilvánvalóan előre leegyeztetett kormánypárti baklövéseket nagyon jól meg tudják magyarázni, és ehhez mindig találnak partnert is, akik szakértőknek mondják magukat, pedig jelenleg csak a jobb oldalukon dobog a szívük, mert az érdekeik éppen ezt kívánják. És nem mellesleg jól meg is vannak azért fizetve a közpénzből ahhoz, hogy mindent úgy tálaljanak ahogy azt a hatalom hazug kommunikációja kívánja!

Először egy műsor három emberét akarom megsérteni, amiből kettő riporternek vagy műsorvezetőnek mondja magát, egy pedig közgazdásznak, de abból is olyan Matolcsy félének, az pedig nem jó az országnak, csak a Fidesznek. A gülüszemű Gajdics Ottó  mindig látványosan igazolja kormányimádatát, és nem is titkolja elfogultságát, ami nem is lenne baj, de érvnélkülisége már nagyon sablonos. Csermely Péter cinikus vigyora mögött ott lapul az állandó sértegetni való hajlam, ha szóba kerül az ellenzék, és nagyon igyekszik azon megfeleljen a csatorna által támasztott színvonaltalan beszélgetések minden nyócévezéses szocizásának! A közgazdászról még nem is hallottam eddig, valami Letner nevű, de a magyarázatai annyira Selmeczis-Szíjjártós mélységekben voltak, már nem is akarom tudni ki is ő valójában. Mindig kihangsúlyozta a POLGÁRI kormány nagyszerű tetteit, csak elfelejtette hozzátenni, ebbe az ország lassan belerokkan, és ennek a következményeit már mindenki látja. De a kormánypártiakat ez nem szokta zavarni, azt nem nekik kell megoldani, addigra ők a közpénzből jóllakva készülnek egy esetleges ellenzékként megakadályozni az általuk okozott károk helyreállítását, hogy utána üres ígéretekkel újra szétrabolják az addigra éppen összerakott gazdaságot. És kedves közgazdász úr, az országnak nem POLGÁRI kormánya van, hanem rabló. Ennek az országnak nem kell olyan kormány, ami ennyire kiszolgálja egy autokrata párt első emberét, aki már klinikailag is bebizonyította nem ezen földön él, viszont mindent megtesz azért, ez ne derüljön ki. Polgári kormány a Fidesznek van, az országnak pedig magyar kell, amelyik nem akarja kivéreztetni a saját népét!

Riporterei is nagyon szeretik igazolni a csatornának a médiában betöltött méltatlan szerepüket. Mindegy hogy mit, csak ártson elv alapján igyekeznek törvénytelenséget találni ott is, ahol csak baráti társaságok jönnek össze, egy kedélyes hagyomány keretében egy kis beszélgetésre,igaz pártok logói alatt, ismert ellenzéki politikusokkal, de  mint magánemberek! Találtak is egy nagyszerű okot a szaglászásra, még pedig a kormány inzultációs íveinek a gyűjtésénél akartak felfedezni mindenféle  törvénytelenséget. A törvénytelen szavazólistával rendelkező  kormánypárt saját televízió csatornája aggódik az Orbán hazugságleveleken levő adatok kiszivárgásától? És még ráadásul arra sem veszik a fáradtságot rendesen utánanézzenek mi is ennek a célja, és ki is szervezi ezt az egészet? A sajtószabadságra hivatkozva betörnek egy olyan helyre, ahol békés ellenzéki állampolgárok piknikeznek, és megzavarva azt, egy államellenes összeesküvés nyomait vélik ott felfedezni. Pedig ezt a Fidesz székházban kutatni sokkal célravezetőbb. Én megértem a riporter aggodalmát a munkahelye miatt, végül is neki kell belenéznie a tükörbe mikor kérdést tesz fel magának az eddigi életéről, de legalább a szerkesztő rakná össze rendesen az anyagot, és nem tévedne ekkorát a valóság elferdítésében, amit ugyan simán megúszhat a szakmájában még egy darabig, hála a pártfüggő média hatóságnak.

Sok embert képes a média befolyásolni, ha az elég lusta hozzá, meggyőződjön a valóságtartalomtól. Mindig találnak jó közpénzért olyat is, aki ezt előadja, és leadja azoknak, akik még esetleg ezt el is hiszik. Nem véletlenül próbálja manipulálni a kormánypárt a média segítségével a tömegeket itthon, és elhallgattatni a neki ellentmondókat. Sokáig azonban ne lehet a valóságot  el titkolni, bármennyi "szakmabeli" is segíti azt.BANDITA.

Címkék: FIDESZ Szolidaritás ECHO TV HÍR TV KORMÁY MŰSOR RIPORTER

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr954607347

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orrbavág a begombázott gyorsnaszád 2012.06.25. 07:13:40

A birodalom odabasz: ütőképes államot vizionál Balog Zoltán, bármi legyen is az, vagy ha nem a birodalom, akkor a 93 ezer négyzetkilométeren vívott, fülkeforradalommal legitimizált kétharmados szabadságharc lesz az, ami oda fog baszni, de nagyon. Egyre...

Trackback: Betiltanád? Orbán Viktor ezer neve A-tól Z-ig összegyűjtve 2012.06.25. 07:11:59

  Az Alcsúti Krisztustól a Zsugorított fideszjézusig. És te hogy nevezed Magyarország miniszterelnökét az internetes fórumokon? Összegyűjtöttem a közösségi portálokon, fórumokon, kommentlistákon előforduló 100 leggyakoribb ragadványnevet, amelyet ...

Trackback: Bűnözők és rendőrök – tényleg vége? 2012.06.24. 22:16:50

Orbán Viktor: "Vége a bűnözők és a rendőrség összefonódásának". Hmm... Tényleg...?  

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

speculum 2012.06.24. 21:49:36

Komolyan nem sajnáltad az időt ennyi f'ság összeírására? :)

speculum 2012.06.24. 21:53:29

Amúgy pl. "Gajdos Ottó" nincs a hír tv-nél, legfeljebb "Gajdics". Ha már ilyen jól tájékozott vagy, illene tudnod.
Selmeczi Gabriella meg "i"-betűs, nem "y".
Egyébként meg ezt, hogy "HÍR-TV közpénzen fenntartott szerkesztőinek közpénzlecsapoló műsorai" mégis mire alapozod?

spontan · http://erdekessegek.info 2012.06.24. 21:55:44

A Hír Tv mindig is ordasan elfogult volt. Ez a dolga, mondhatni. Kritizálni azért nincs sok értelme, mert kifejezetten a fideszes híveknek szól a műsor, ők pedig éppen ezt a hangnemet várják el, vagyis ők pozitívan élik meg, amit te negatívan.

Secnir 2012.06.24. 22:28:25

kis mazochista. hörrtv-t néz.
:)

Mankurt 2012.06.24. 22:31:19

A hírtv imaoltár, OV felé fordítva. De csak úgy azt állítani, hogy közpénzen van tartva... <b> a banditapolitika élen jár " álellenzéki dicsőítés területén, kívánjon az bármilyen nyilvánvaló hazugságot is" </b>

Leonard Zelig 2012.06.24. 22:32:22

A 2006-os telefonfülke-forradalmat például korrektül közvetítette a HírTV. Császár Attila, valaki még emlékszik erre a névre?

puffatag 2012.06.24. 22:45:42

a rémhírtévé és jobboldali társai közpénzen hazudoznak, mivel a szétlopott (közgép stb) pénzből működnek, ki az aki ezt nem érti, elég egyszerű

eLeCkiNg 2012.06.24. 23:33:17

Nem vitatkoznék a bejegyzés tartalmával, véleményre mindenkinek joga van, én ezt tiszteletben is tartom és meghallgatom. DE BAZMEG HA MÉG EGYSZER LEÍROD, HOGY "AZÉRT", ÉN ERET VÁGOK MAGAMON!!! Ennyi szóismétléssel utoljára alsótagozatos koromban találkoztam anyáknapi fogalmazások felolvasásakor! Szégyen!!!

Ellensúly 2012.06.24. 23:48:41

Ilyen helyesírással hogy engedtek ki az általános iskolából, kedves posztoló?

Walter Hartwell White 2012.06.24. 23:59:36

Nem a stílus számít, hanem a tartalom.

Andris2009 2012.06.25. 00:05:34

@Stefánia kisasszony: Én bízom benne, hogy csak ironizálsz. Az ATV ugyanannyira elfogult, mint a HírTV, csak nem ugyanazon oldal felé. Egyik sem különb a másiknál. Ugyanazzal a vehemenciával, ahogy a HírTV-nek fel lehet róni, hogy jobbra húz, ugyanúgy húz balra az ATV...

taxi546 2012.06.25. 00:18:08

És melyik húz előre?

merre 2012.06.25. 01:09:18

Ez a bandita soha nem néz ATV-t? Kötelezni kéne őt rá!
Ott az elmúlt 10 évben gátlás nélkül megy a 8 éven át kormányzó pártok, most az ellenzék dicsőítése.

wilson77 2012.06.25. 01:10:28

@Andris2009:
Kedves Andris 2009!

Én azért úgy gondolom és hiszem, hogy az ATV nem egyenlő a Hír tv-vel.

Üdvözlettel:
-wilson

Mankurt 2012.06.25. 01:14:30

@puffatag:
És kormányra kerülés előtt miből működött seggarc?

Virányi András (BANDITA) 2012.06.25. 01:48:47

@speculum: Igazad van, javítottam, de pont nem érdekel a nevük helyessége, inkább a mondanivalójuk tartalma.

Andris2009 2012.06.25. 02:06:43

@wilson77: Én pedig úgy gondolom, hogy aki szerint a HírTV nem elfogult a jobb oldal irányában, az elvakultan jobb oldali, aki szerint pedig az ATV nem elfogult a bal oldal irányában, az elvakultan bal oldali, és itt most nem az oldalakon van a hangsúly, hanem az elvakultságon... ha kevesebben lennének ebben az országban a politikai oldalak felé elvakult emberek, akkor jobb hely lenne ez az ország... de sajnos túlpolitizált társadalomban élünk.

kikiláltó 2012.06.25. 02:15:01

@Mankurt: Esetleg az 1998-2002 közötti I. Orbánság alatt a Simlicska elvtárs cégeihez kimentett milliárdokból? Esetleg a 2002. és 2010. között is döntően Fideszes többségű önkormányzatok által adott töménytelen megbízások extra profitjából? Teljesen tanácstalan vagyok...

kej 2012.06.25. 05:32:34

@Leonard Zelig: ez most ugye vicc volt? ugyanis császár attila (akit mellékesen személyesen ismerek és egész jó riporernek tartok) a következőket taláta mondani, amikor a csürhe betörte az mtv kapuját: és a forradalmárok bejutottak az épületbe. ne bassz, hogy ez korrekt közvetítés

nemecsek ernő áruló 2012.06.25. 06:23:11

Csermely Péter egy pillanatra lejött a drogról: hirszerzo.hu/nyuzsi/2011/11/16/Csermely_Peter_kormanyszovivot_szivat_R4YRZV (tavaly novemberi riport, Giró-Szászt húzza deresre. Több ilyen kéne, és a HírTV ki tudna lépni a fidesz-seggnyalonc árnyékból.)

nemecsek ernő áruló 2012.06.25. 06:28:36

@Andris2009: Én azért ezt nem mondanám. Kálmán Olga tudott már nagyon megszívatni szoci politikust, azon az adón sokkal több a közszolgálatiság, mint bármelyik másikon.

Persze tudom, divat az ATV-t szoci csatornának hívni, mert a hitgyüli tartja fenn, és nem az a lényeg mit mond, hanem hogy ki mondja; elnézést, hogy szóltam. :P

Dick The Nick 2012.06.25. 07:06:30

Ennek a blognak semmi értelme.

Grabbe · http://www.hirstart.hu/ 2012.06.25. 07:10:03

Egyébként most viccen kívül: nem vagyok az ATV nagy rajongója, pont amiatt nem, amiért a Hír TV-é sem, de mindkét csatornán vannak azért jó műsorok, amikbe (ha másba nem is) belenézek.

Célpont, Zöldövezet, Hősök tere, Civil a pályán, Tabu.

Jellemzően az ATV-n például az a két műsor, amit szeretek, az mind kettő Havas Henrik-féle, akit vagy valaki kedvel, vagy kifejezetten utál. De például a Civil a pályán című műsorba szoktak ellenzékieket hívni (értsd: nem baloldali embereket), akik VITÁT folytatnak valamiről. A Hír TV-n például ilyen nincsen; ott a jól alákérdező riporternek válaszolnak a kormánnyal kapcsolatos dolgokról.

Szerintem jó ötlet lenne mondjuk egy jobb/baloldali vitaműsort összehozni, hogy egy asztalhoz ültetnének Bauert, Bayert, Bolgárt, Csermelyt, stb. Na OTT legalább valóban lenne vita, és a néző nem csak egyfajta véleményt hallhatna.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.06.25. 07:11:05

"Azért a HÍR-TV műsorkészítői mindent megtesznek azért ez sikerüljön nekik, de a legtöbb próbálkozásuk megreked az általános kormánypárti szlogenek ismétlésénél, igaz mindent megtesznek azért a tájékozatlan nézőt mindenképpen félrevezessék."

Teri néni azt mondta magyarórán: egy gondolat - egy mondat.

nemecsek ernő áruló 2012.06.25. 07:44:03

@No_Fidesz_No_Problem: Őőőő nem tudom, én ebben nem vagyok komponens. :D
Jobbik vesszőparipája, hogy szadesz-szoci vonalon helyezkednek el.

No_Fidesz_No_Problem 2012.06.25. 07:50:48

@nemecsek ernő áruló:

Szerintem akkor nem tolná alá a Fityisz az iskolákat és nem nyilvánította volna őket "történelmi" egyházzá.

lobster thermidor 2012.06.25. 08:19:23

@Grabbe:

Ha te azt vitának tartod, amikor egy kormány által milliárdokkal kisámfázott intézet egyik tótumfaktuma, észérvek nélkül felmondja a Habonyék által előre megírt leckét, akkor bizony veled is problémák vannak.

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2012.06.25. 08:22:27

Furi egy írás.

Nézd, tisztelt Posztoló, ha megírod-, leközlöd az irományodat, legalább a fáradságot vedd, hogy ellenőrzöd a helyesírást.

Amúgy meg nem olyan rossz téma, csak éppen nem újdonság.

lobster thermidor 2012.06.25. 08:23:26

@Somló November:

Vannak még összetett, sőt többszörösen összetett mondatok is, igaz azok készségszintű értése nem mindenkinek a sajátja...
Ezt nem mondta Teri néni?

Putyilov gyári melós 2012.06.25. 08:44:35

@Leonard Zelig:

Bizony emlékszünk arra a pénzért bármire képes bolsevik seggnyalóra, forradalmároknak hívta a TV székház felgyújtóit.

Putyilov gyári melós 2012.06.25. 08:50:23

@speculum:

Talán nézd meg a náluk milliárdokért hirdetőket.

2OO6ttól milliárdokat folyat át hozzájuk az állami megrendelések egyik százmilliárdos lehúzója, a Strabag.

Tudod az az OSZTRÁK Strabag, akit most a labancellenes szabaccságharc keretében Simicska Lajoson keresztül töm százmilliárdokkal a Fidesz.

No_Fidesz_No_Problem 2012.06.25. 09:01:51

Bréking:

Díszfasz Lázár így dönti be Vásárhelyt:

index.hu/gazdasag/magyar/2012/06/25/nem_fizetett_vasarhely_nem_kap_tavhot_az_e-startol/

*

" Vásárhely nem fizetett, inkasszózni fogják" - írja az Index.

Nyilván azért lett neki ennyire sürgős, hogy felmeneküljön Pestre a Zorbán védelmébe, hogy a szart ne rajta verjék le, hanem az utódján, aki a helyére ült a polgármesteri székbe.

*

Ezt írják:

"Az E-Star Alternatív Nyrt. rendkívüli felmondással megszüntette a hódmezővásárhelyi önkormányzattal kötött hőszolgáltatási szerződését – közölte a társaság hétfőn. A cég több más nem fizető önkormányzattal is így jár el, „sohasem gondoltuk volna, hogy egy európai országban az állam válik a legrosszabb adóssá” – írják közleményükben.

A BÉT honlapján nyilvánosságra hozott közlemény szerint a rendkívüli felmondás oka, hogy az elmúlt közel egy év alatt a hódmezővásárhelyi önkormányzat nem teljesítette a fizetési kötelezettségét az E-Star irányába, az általa felhalmozott, százmillió forintot meghaladó tartozása megfizetésére sorozatos fizetési felszólítás illetőleg egyeztetési javaslat ellenére sem mutatott hajlandóságot.

„Az E-Star sajnálattal állapította meg, hogy a követelés békés úton történő érvényesítésére tett erőfeszítései eredménytelennek bizonyultak, az önkormányzat még az általa elfogyasztott fölgáz ellenértékét sem fizette meg az E-Star részére, megkérdőjelezve annak tényét, hogy azt az E-Star szerzi be azt a részére” – áll a közleményben."

Putyilov gyári melós 2012.06.25. 09:06:52

Amógy a HírTVt alapítók igencsak érdekes emberkék, Liszkay elvtárs Szemjon Moguljevics védőjeként szerzett magának ismeretséget a 9Oes évek legelején, tehát a KGBs maffia pénzmosója, Töröcskei elvtárs pedig az MSZMP KB volt tagja, a Magyar Hitelbank privatizátora.

Lehet röhögni, de a "jobboldali" médiabáróságokat mind MSZMP kötődésűek alapították.
Sőt, Széles elvtárs leginkább a KGBs kötődéséről híresült el a nyolcvanas években, Nyikolaj Rizskov szovjet miniszterelnök 1988ban budapesti látogatásakor magasrangú szovjet kormánykitüntetésben is részesítette.

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2012.06.25. 09:07:25

@Putyilov gyári melós:

Hiába magyarázod a kretén viktor-hívőknek... :(((

Amúgy a Vegyépszert kihagytad a felsorolásból. Emlékszünk még az 1998-2002 között a VEGYÉPSZERen keresztül kilapátolt közpénzekre, amiből aztán nagy csinnnadrattával beindították a HÍR TV-t 2002-ben, és a későbbiekben Vegyépszer az egyedüli támogatójuk lett.

///Vegyépszer alvállalkozói rendszer, TV2 leleplező műsora Schwábi Bandival, 2002///

Viktor, fehér ember nem felejt... ;)

No_Fidesz_No_Problem 2012.06.25. 09:07:35

@nyugi_palikám_mi_érinthetetlenek_vagyunk:

"Furi egy írás."

*

Az én konteóm erre:

1. Az Index nem tesz ki baloldali bloggerektől minőségi posztokat, mert nem akarja elveszíteni az állami hirdetésből befolyó milliárdokat

2. Látja, hogy érdeklődés lenne a baloldali blogposztokra

3. Kreálnak a szorgos kis fideszcsürhés aktivisták ál-baloldali blogokat BUGYUTA tartalommal

4. Az Index kiteszi azokat

5. Két legyet üt: egyrészt a nép olvassa, másrészt a nép azt gondolja, hogy a baller bloggerek csak ennyit tudnak

Putyilov gyári melós 2012.06.25. 09:21:50

@No_Fidesz_No_Problem:

Nem tudhatjuk Indexék valós motivációit, ők bár szélsőséges neoliberális jobboldaliak, de kemény harcban állnak a konkurens "jobboldali" oligarchákkal az állami pénzek újraleosztásáért.

Láttam én már a Simicska által megvett Metrban is kormányt támadó írást, ez után lett miniszter Nagy Lászlónéból.
Széles elvtárs is pár napja ostorozta a kormányt, jelezve, hogy a médiabárósága ütegeit akár Orbán Viktorra is fordíthatja. Egy hét se telt el és a Fővárosi Közgyűlés megkezdte a BKV buszágazatának a privatizációs előkészítését.

Indexék valszeg a mostanság államosított budapesti kórház, iskola és egyéb állami ingatlanvagyon dobraverését, privatizációját akarják kikényszeríteni. Ez egyesek szerint 1OOO milliárdos biznisz.
Erre a BIFnek fáj 2OO6 óta a foga.
Cselovszky elvtárs(a Fidesz Budapest programjának a megalkotója) az NGMben pl. az ő emberük.

Baromira nagy mocsár ez az egész, nagyon nehéz átlátni.

szeszkópé 2012.06.25. 09:22:50

Mit keres egy ilyen igénytelen, színvonaltalan írás az Index főoldalán?

A nyelvhelyességre és a helyesírásra inkább nem vesztegetnék szót, a tájékozatlanság mellett viszont nem tudok elmenni.
Ennél a mondatnál hagytam abba az olvasást: "A közgazdászról még nem is hallottam eddig, valami Letner nevű"

Kedves Szerző! Ha Lentner Csaba neve neked abszolút semmit nem mond, akkor talán nem kéne politikai-közéleti tárgyú bejegyzéseket írogatnod.

Egyébként gratulálok hozzá, hogy 10 év után sikerült felfedezned, hogy a Hír TV a Fidesz szócsöve.

Putyilov gyári melós 2012.06.25. 09:27:16

@szeszkópé:

Letner elvtárs épp most adott ki két szintén MIÉP közeli elvtársával egy Orbán elvtársnak csontig benyaló szabaccságharcos kiskátét a tsúnya kűffődiek aknamunkájáról.

szeszkópé 2012.06.25. 09:41:08

@Putyilov gyári melós: Tudok a legújabb összeesküvés-elméletes könyvéről, de ez sem változtat azon a tényen, hogy kb. 20 éve van jelen a magyar politikai közéletben, és ha valaki ilyen témában posztolgat, annak azért illenék ismernie a nevét.

Tudtommal egyébként továbbra is "Lentner"-nek hívják az urat/elvtársat!:))

No_Fidesz_No_Problem 2012.06.25. 09:41:40

@Putyilov gyári melós:

"Indexék valszeg a mostanság államosított budapesti kórház, iskola és egyéb állami ingatlanvagyon dobraverését, privatizációját akarják kikényszeríteni."

*

A jelenlegi főszerkesztő néni egyetlen dologra alkalmas: langyos pocsolyát csináljon az egykor szebb napokat látott portálból.

Ha Uj Péter már nem élne, akkor most forogna a sírjában.

wilson77 2012.06.25. 09:45:40

@Andris2009:
Kedves Andris2009!

Félreértesz. Nem azt írtam, hogy az ATV nem elfogult, hanem azt, hogy nem egyenlő a Hír Tv-vel.
Azt értem ezalatt, hogy (sokkal -ez ízlés kérdése) kiegyensúlyozottabb, valamint a stílus is sokkal szofisztikáltabb, finomabb.
Szerintem.
Üdv:
-wilson

szeszkópé 2012.06.25. 10:06:15

@wilson77: A Hír TV egyetlen irányvonalat képvisel: "Csak a Fidesz!" Ezzel szemben az ATV a különböző baloldali pártformációknak próbál teret adni, amelyek egymással is harcban állnak (MSZP, DK, LMP, Szolidaritás), illetve egyre inkább megszólaltat a Fidessszel szembeforduló jobboldaliakat (Mellár, Ángyán). Ugyanakkor szerintem abból a szempontból hasonlóan egyoldalú és elfogult, mint a Hír TV, hogy egyetlen deklarált célja van: a Fidesz kormány lejáratása és megbuktatása. ("Mindegy, hogy ki, csak NE a Fidesz!")

Balt 2012.06.25. 10:19:49

Ez a "SZOLIDARITÁS MOZGALOM" (sic!) portálja?

Ezzel a felkészültséggel és tájékozottsággal méltó helyen van ott, ahol jelenleg...

No_Fidesz_No_Problem 2012.06.25. 10:28:03

@Balt:

Nem.

Ez egy kamuposzt a Szolidaritás mozgalom ellen.

A hétvégén a Gépnarancs portálon rugóztak kamuposztokkal, most meg a Szolidaritáson.

Balt 2012.06.25. 10:32:22

Érdemben: Lentner Csabának (szerzőtársként) a minap jelent meg egy kötete, ezen élcelődtek netszerte, hogy az egykori MIÉP-es közgazdász professzor most "miket vizionál". (Amúgy nyilvánvalóan bőséggel van valóságalapja a feltevéseinek.)

Csermely Péter az egyik legfelkészültebb, legszarkasztikusabb újságíró, érdemes megnézni mondjuk egy Versus c. kétszemélyes beszélgetős műsorát mondjuk egy kormánytaggal. (Bár az is ún. "véleményműsor".)

Ehh, nem is olvasom végig...

(Venni "fáradságot" szoktak, de ez most mindegy.)

Balt 2012.06.25. 10:33:41

Ja, most esik le: ez amolyan böllérre eresztett Hírcsárda. :)) Annak fergeteges, csak legközelebb kicsit tömörebben! :))

Balt 2012.06.25. 10:37:02

@wilson77: Nem is: egy neoprotestáns szekta saját csatornája. (Azér' kíváncsi vagyok, meddig éri meg nekik...)

Balt 2012.06.25. 10:43:53

@Grabbe: "De például a Civil a pályán című műsorba szoktak ellenzékieket hívni (értsd: nem baloldali embereket), akik VITÁT folytatnak valamiről. A Hír TV-n például ilyen nincsen; ott a jól alákérdező riporternek válaszolnak a kormánnyal kapcsolatos dolgokról."

Dehogy nincs: a Lapzárta pl. kifejezetten ilyen műsor időtlen idők óta, rendszeres vendég manapság is Szakonyi Péter, Szirmay Dávid (akik minimum pártatlanok, de semmiképpen nem kormánypropagandisták), ahogy korábban állandó vendég Volt Gréczy Zsolt, Tóta W. Árpád vagy éppen Puzsér Róbert.

No_Fidesz_No_Problem 2012.06.25. 10:46:39

@Balt:

"Csermely Péter az egyik legfelkészültebb, legszarkasztikusabb újságíró,"

*

Majdnem annyira tökéletes, mint az Obersovszky a köztévében :)))

Nem is értem, miért hagyja a fideszcsürhe, hogy egy ennyire nagyszerű ember egy pártízezres nézettségű kormány-bulvár tévécskében vegetáljon.

Tita nick 2012.06.25. 11:33:48

Azért a HÍR-TV műsorkészítői mindent megtesznek azért ez sikerüljön nekik, de a legtöbb próbálkozásuk megreked az általános kormánypárti szlogenek ismétlésénél, igaz mindent megtesznek azért a tájékozatlan nézőt mindenképpen félrevezessék.

Mindent megeszel azért.

Tom66 2012.06.25. 11:39:32

Ezt az elfuserált cikket kár volt megírni, sőt elolvasni is!
Hasonlókat a Horn - Gyurcsány - Bajnai idejében kellett volna írogatni, de sajnos akkor a rózsaszín köd elhomályosította a T. cikk író szemét.

Norris74 2012.06.26. 12:45:28

Mi a média?
A média az, amelyben szupergazdag emberek egy rakás pénzt fizetnek gazdag embereknek, hogy a nyilvánosság előtt elmondják, hogy mindenről a szegények tehetnek.
Norris posztulátuma: Akik ennek hatására gyűlölni kezdik a még náluk is nagyobb mélyszegénységben tengődőket.
süti beállítások módosítása