munkat_kenyeret_1340235923.jpg_275x183

Ezt a cikket teljes hitelességgel írhatom meg, van benne elég személyes tapasztalatom abból a szemszögből nézve, Komjáthi Imivel együtt koptattuk az aszfaltot az Éhségmenet során, szorosan követve Tóth Imre tábláját,rajta "MUNKÁT KENYERET!",és kiállva mellette együtt is érkeztünk meg a Parlamenthez.A miskolci Fidesz, aki Tóth Imrét már volt szíves megtalálni,és demokratikusan kitiltani a közgyűléséről a Zsiga Marcell alkalmatlanságát bebizonyító 47 ezres megélhetési nyilatkozat után átadott felmondó levél miatt, most ismét tanúbizonyságát adta annak, egyáltalán nem tudja mi is a valóság a melós életében, csak egy központi akaratnak akar megfelelni, és ehhez mérten igyekszik a lehető legjobban megsérteni bármelyik tisztességes ember hitelességét, és becsületét. Schimdt Mária méltó követői vagytok szemét helyi kormánypártiak, aki már lustának és sokat akarónak festette le a magyar munkavállalókat, biztos sokkal találkozott már élete során az örökölt vagyon biztonságában, aminek köszönhetően talán még életében nem kellett egy percet sem dolgoznia, de beszélni már nagyon tud róla, és ráadásul rosszul.

Az Észak Online-ban megjelent Fidesz közleményhez nem is kell semmit hozzátenni, csak idézek a "Rákosiék utódai a miskolci Fideszben" leírtakhoz:

FIDESZ MISKOLC:

"Az aktuális bal-liberális pártszóvivő tavaly júniusban, az MSZP miskolci tüntetésén a szocialista politikusok szónoklatainak végtelennek tetsző sorát megszakította és nagy örömmel köszöntött egy igazi munkásembert, bizonyos Komjáthi Imrét.

Komjáthi nem okozott csalódást és a Városház téren jelenlévő 397 szocialista pártszimpatizáns tüntető legnagyobb örömére, már második mondatában követelte a kormány lemondását.

Régi szereposztás ez."

BANDITA:

Külön kiemelem a 397 résztvevő személyének az említését, akiket lehet már név szerint is ismer a Fidesz miskolci szervezetének szűk csapata, és már továbbította is a központ felé a neveket, mint listázandó személyeket, akiknek a szavazását valahogy meg kell akadályozni. A többi része a  cikknek nagy tájékozatlanságot sejtet részetekről, nincs aktuális pártszóvivő, állandó van, és a bal-liberális is olyan elcsépelt, kellene valami újabb, Imre kőkemény baloldali. És ez nem szereposztás, hanem szabad vélemény, és az öröm  a kormány lemondásának a bejelentésére pedig a közeljövő valósága, ezt fel kell ismernetek, de ha nem, akkor sincs baj, Ti ott csak tévedéből vagytok, és ideiglenesen, egy hazugság képződményeként. Mit is keresne egy hagyományosan munkás környéken egy olyan párt, aminek vezetése csak hírből ismeri azt, amiről beszél, és azt is nagyon rosszul becsméreli.

FIDESZ MISKOLC:

"Amíg a jobboldal, a nemzeti és polgári erők közössége nagy erőfeszítések árán próbál munkát és esélyt teremteni, addig a magát baloldalnak nevező neoliberális politikai tömörülés a szegények és elesettek gyűlöletét szítja. És a nehéz sorsukat használja föl a rivaldafény elérésére.

Különösen visszás a rivaldafény utáni áhítozás, a gyűlöletkeltés, az MSZP-s tüntetések állandó részvevőjétől, az úgynevezett Éhségmenet korábbi szervezőjétől, Komjáthi Imrétől, akiről néhány napja a Népszabadság írta meg, hogy most éppen szakszervezetet szervez."

BANDITA:

A munka és esélyteremtésben eddig annyira jók voltatok kormánypártiak, sikerült még a maradékból is elég sokat elveszíteni az idióta politikátok miatt, de ennek felismerése csak odáig terjed nálatok, meghamisítjátok a munkanélküliségi számokat, és kijelentitek meg lehet élni 47 ezer forinból. Komjáthi Imre valójábanban ettől kevesebből igyekszik eltartani magát és családját az egy főre eső jövedelem tekintetében, HAVONTA, és közben teljes természetességgel segít a tőle sokkal rosszabb helyzetben levők életén is, aminek az előidézői Ti vagytok. Nem a rivaldafény miatt teszi, hanem mert annyi bajt okoz a pártpolitikátok iránya, annak tarthatatlansága a munka világában, de Ti ezt nem ismeritek, és aminek a következményeit Ti nem akarjátok felfogni, de előidézésében felülmúlhatatlan érdemeket szereztetek eddig is. De ezért nem köszönet jár, csak harag, és számonkérés. A  különbséget kár is magyarázni Nektek, a nyilatkozat teljes terjedelme bizonyítja állításom helyességét, hiszen az már túlmegy az emberi aljasság határán, de ebben azért otthon vagytok, ez a Ti világotok.

FIDESZ MISKOLC:

"Különösen visszás ez az eljárás, ez a hobbi-szakszervezet alakítás azokkal szemben, akik közmunkásként nap mint nap, valóban nehéz fizikai munkát végeznek.

Teljesen nyilvánvaló, hogy Komjáthi Imre csak azért szervez szakszervezetet, hogy végre ő is kijelenthesse magáról: ő már valaki, neki már van pozíciója.

Ő a szakszervezetis.

A miskolci Fidesz visszataszítónak tartja, hogy valaki a közmunkások munkáját ürügyként használva, a közmunkások nehéz, de a munkanélküliségnél könnyebb helyzetét felhasználva, a gátlástalan önmegvalósítás közben még szakszervezeti szervezőt is elkezdjen játszani".

BANDITA:

Ez a rész azon túl hogy színtiszta hazugság a Komjáthi Imre szerepéről, nagyon jól mutatja teljes ismerethiány homályát a fejetekben, de egy Hothy-kultusz felélesztésében részt vevő párt embereitől nem is lehet mást elvárni, csak a menekülést a múlt sötét korszakába, ahol még az ilyen problémákat a hatalom részéről egy sortűzzel oldották meg. A kommunikációs sortüzetek azonban mindig mellétalál, mivel az nélkülözi a valóság ismeretét, és azon csak arrogáns hazugsággal próbál úrrá lenni, nem annak következményeit felmérve, egy kicsit visszafogva azt. De nektek nem számít az ember, csak ha saját, a többiről büntetlenül lehet bármilyen hazugságot terjeszteni, annak minden számotokra hátrányos következménye alóli egyenes felmentés biztos tudatában, de ezzel csak saját alkalmatlanságotokat bizonyítjátok, aminek már eddig is számos tanújelét adtátok, és sajnos még fogjátok is. De ha így folytatajátok, akkor hál istenek nem sokáig. Tisztességes emberek személyiségét, és a normális életre való vágyat sosem okozott számotokra nehézséget semmilyen formában  megpróbálni kétségbe vonni, és szinte lehetetlenné tenni. Teszi ezt egy olyan helyi hatalom, aminek prominens képviselője Zsiga Marcell, már többször is bebizonyítva alkalmatlanságát, kötségtérítési manipulációival, és milliós fizetése melletti kijelentésével a közmunkabér elégséges mértékéről. Egy olyan embert von kétségbe az egész testület részeként, aki már akkor munkából tartotta el magát, és családját, mikor neki az orrtúráson kívül más dolga nem volt! Megjegyzem abban most is nagyon jó, másra eddigi munkája alapján nem igazán bizonyította alkalmasságát, de ezzel valóban JÓ kormánypárti képviselőnek.Komjáthi Imre talán sosem volt szakszervezetis eddig, viszont a kormánypárt már többször elfelejtett fizetni az általa olyan fontosnak tartott közmunkásnak munkabért. Nem azért teszi azt amit helyesnek tart, hogy legyen VALAKI, Ő már régóta az, erre való hivatkozásotok nélkülöz minden realitást. Itt olyan emberi értékekről van szó, amit Nektek hiába magyaráz az ember, tetteitekkel, és nyilatkozataitokkal mélyen alatta vagytok bámilyen összehasonlítási alapnak a pozitív emberi tulajdonságok tekintetében, arról már nem is beszélek mikor olyan dologról beszéltek, mint a közmunka kihasználása, amit egyenlőre a kormánypárt igyekszik a saját javára fordítani, annak minden megalázó voltával együtt.

Nem akarok minden állítást megcáfolni a cikkben, sem bővebben kifejteni annak tartalmatlanságát. Olyan mélységbe süllyed naponta a kormánypárt személyeskedése, amit normális ésszel nehéz felfogni, de ott ez lehet a természetes állapot. Imre azonban a cikkben leírtatól nagyon messze van, annak egy sora sem igaz, bárhogy is állítja az ellenkezőjét a hatalom. Ha ezzel az volt a céljuk, belegázoljanak a becsületébe, akkor pont az ellenkezőjét érték el a hazugságaikkal, és ügyesen bebizonyították cinizmusukat. Imre továbbra is becsületes marad, a Fideszről meg kiderült ami eddig is nyílvánvaló volt. Mindenre képes, csak ne kelljen lemondani a hatalomról, még nem szedett össze annyit a közpénzből, biztosítva legyen megélhetése.BANDITA.

 

Címkék: fidesz kormány Zsiga Marcell Tóth Imre Komjáthi Imre

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr444601842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása