Naponta szembesülni kell az embereknek a hazugságokkal. Mikor ott álltam a parlament előtt, a taxisblokád idején, szinte érezni lehetett, sokan nem is tudjuk mit keresünk itt. Néztük ahogy szegény Horváth Balázs tántorog az ablakban, és követeltük a benzin árának csökkentését. A kormány azonban kivárt, és nyert. Nem tudom mit, de időt biztosan. Próbáltak vele élni, de akkor még nem tudták ők sem mit akarnak. Vártunk. Talán a csodára, a szerencsére, vagy csak a buszra. És azóta is csak várunk. Mindig másra. A pénz és a tőke azonban nem várt. Kihasználta a helyzetet, és lecsapott. Látta gyenge itt minden, és csak a megfelelő embereket kell bejuttatni a parlamentbe, és övé az ország. Meg is voltak a kiválasztottak, akik minden segítséget meg is kaptak ahhoz, végre tudják hajtani ezt az ördögi tervet. Elkezdődött a színjáték a nyilvánosság előtt, de a színfalak mögött igazán kemény munka folyt. A nyilvánosság számára mindig volt valami szenzáció, amihez az általuk felvásárolt média adta az irányt. Ami a színfalak mögött fojt, maga volt a méreg. Szép lassan mintegy kiosztva a szerepeket, az emberek nagy részét szinte a földhöz szegezték. Mindent megtettek, hogy ki legyenek szolgáltatva, és közben ezt ne vegyék észre. A pénz és a tőke ehhez mind a két felet igénybe vette, gondosan kiosztva a szerepeket. Mostanra már ott tart a helyzet nem is nagyon van kiút a csapdából. A szerep szerinti állandóan változó ellenzék, és kormány nagyszerűen tud egymásra mutogatni. Nem egymással van bajuk istenigazából, de ezt kell játszani. Közben óvatosan nem csinálni semmit. Mindegy melyik oldalon vannak, a szereplők állandóak. És közben továbbra is néma csönd. Mi meg csak nézünk, és nem tudjuk mit kell tenni. meg van osztva az ország, és némán figyeljük a tántorgást az ablakban, úgy mint húsz éve. Keressük a megoldást, pedig itt van az orrunk előtt. Fel kell ébredni, és aki eddig álomban tartott bennünket, azokat el kell távolítani.Ez nem könnyű, úgy, hogy közben le vagyunk láncolva. De nincs más út. Folyt. köv.